Milyen nagy különbségek vannak a betegek közt végzett munkában, ha azt a szempontot figyeljük, hogy mekkora mértékben van jelen a gyógyulni akarás!
Ma egy érdekes és ígéretes kórházi munkával kapcsolatban tartottunk megbeszélést a református kollégákkal együtt. Az OORI-ban (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet) már többször megfordultunk beteglátogatóként, de csak most kezdünk szervezetten, rendszeresen jelen lenni istentisztelet keretében is.
Nagyon jónak ígérkező rendszert dolgoztunk ki: keddenként jönnek a reformátusok, szerdán az evangélikusok, csütörtökönként pedig a katolikusok, ők már évek óta jelen vannak.
Az épületben érzékelhetően jelen van az életigenlés, a gyógyulás, az életminőség javításának igénye, ezért minden fénylik, mozog, vibrál, él. De ott vannak a kemény küzdelmek és harcok lenyomatai is, egy kemény, harcos vonal, túlságosan elandalodni nincs mód. Pedig milyen szép és modern az erdőben épült, fákkal körülvett kórház. Ritkán jelent esztétikai élményt a kórházi látogatás, hát itt még ez is megadatik.
A kommunikációs referens kísért minket körbe, aki mellesleg terapeutaként is dolgozik az intézetben.
"Nagy mennyiségű papírzsebkendő található az irodámban, mint munkaeszköz", mondja.
Szerinte az agyi sérültek helyzete sokkal könnyebb, mint a gerincsérülteké. A gerincsérült, amint magához tér, tudja, hogy vége a régi életének. Hátralevő életét tolókocsiban fogja tölteni, ez megfordíthatatlan tény. Még egy végtagamputált helyzete is reményteljesebb, hiszen ha kap egy jó művégtagot, megtanul vele mozogni, ruhát húz rá és csak a közvetlen hozzátartozók tudnak róla. De a tolókocsi, az tolókocsi...
Az agyi sérült sokszor nem is tudja felmérni a saját állapotát. Ahogy
javulnak a mentális képességei, úgy nő fel fokozatosan a nehézséghez.
Van ideje. A hozzátartozók számára általában sokkal nehezebb elviselni
ezt a helyzetet. Ezekben az esetekben inkább ők szorulnak lelki segítségre , támogatásra.
No és az itt dolgozók, akik folyamatosan tanúi a kegyetlen küzdelmeknek. Szupervíziós segítséget nem nagyon tudnak finanszírozni, így hát nagyon örülnek minden lelkészi támogatásnak.
Huhh. Lesz itt (is) tennivaló bőven.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése