"Nagyon nehéz a dogmákat megdönteni" (Prof. Dr. Hajtó Tibor immunológus)
Teli van dogmákkal a környező világ.
Többnyire nem is vallási értelemben. Dogma, ha valamiről úgy vélekedünk, hogy csakis és kizárólag úgy működhet, ahogy tanították nekünk és ahogy egyébként már többször tapasztaltuk, s ha valaki másképp gondolja, máglyán megégethető eretnek.
A professzorral arról is beszélgettünk, hogy a gyógyszergyártó cégeket mennyire irritálja az immunológia, mert az ő dogmatikájuk a pénzre épül. S míg hallgattam, ahogyan lelkesen és áradó derűvel magyarázott, próbáltam számba venni, hogy hány saját használatú dogma van az életemben.
Nem könnyű a válasz, mert azt hiszem, csak akkor ismerjük fel őket, ha már küzdünk ellenük. Jó kérdés, hogy meg kell-e szabadulnunk tőlük.
Egy masszív magándogmám volt például, hogy nekem mindenáron meg kell védenem Istent, amikor a szenvedés egyik természetes velejárójával, a haraggal találom magam szemközt. Miért pont én, miért pont ő, hogyan engedheti meg ezt az Isten - ezekre a kérdésekre bölcs és minden igényt kielégítő válaszokat kell adnom. Törtem is a fejem rendesen. Vért izzadtam. Amikor pedig a legmélyebb bugyrok aljával néztem farkasszemet, akkor egyenesen szégyelltem magam. Isten helyett, gondoltam. Aztán meg Isten előtt.
Szerencsére eljött az idő, amikor beláttam, hogy nem azt kéri tőlem, hogy védjem meg, mint egy jó ügyvéd. Príma jól megoldja az ilyesmit. De legtöbb esetben még csak a kérdezők sem a szabatos választ várják. Csak a jelenlétet és a jelenlétben az embertárs együttérzését.
Azért persze ez is épp elég fárasztó feladat még az egyszerűsége mellett is, jól el lehet fáradni, alkalmanként össze lehet benne törni. Törékeny fazekak vagyunk...
Egy másik dogmám később, némi tapasztalatszerzés után alakult ki.
Nemcsak hogy nem bírálom a terápiát, amit a beteg kap, hanem még véleményt sem formálok róla.
Akárhogyan döntött a beteg és az orvos, ha már elkezdődött a terápiás folyamat, kutyakötelességem abban megerősíteni, támogatni őt. Egyrészt mert nincsenek széleskörű orvosi ismereteim, másrészt meg mert amúgy is a lelki kísérés-segítés a feladatom. Nem ajánlgatok teákat, csodadoktorokat, gyógynövény ingyom-bingyomokat, táplálékkiegészítőket. Szépen elvoltam ezzel a dogmával jó sokáig, miközben azért folyamatosan bombáznak a Nagy Magyar Valóság jelenségei és benne az egészségügy tüneményei.
Nem, nem, nem is megyek tovább ezen az ösvényen, hogy drámai színekkel fessem le a kórházi világot. Mindenki gondolja tovább magában úgy, ahogyan neki jólesik.
Na de hogyan alakítsam át a dogmatikámat, amikor szembesétálnak tiszta arcú, okos emberek, feketén-fehéren dokumentálva és bizonyítva a megszokottól eltérő megoldásaikat...? Szóval úgy revideáltam magamban az egészet, hogy ha megkérdeznek, akkor elmondok néhány szempontot és nevet.
És (a csodába is, nem akartam, de mégis itt kötöttem ki) ez itt a reklám helye. Tessék szépen utánaolvasni:
tumorimmunológia.