Addig, amíg
1. egy türkizkék Suzuki végigszáguldott a kavicsos úton felfelé, kisvártatva lefelé
2. a B. épület egyik kórtermében vagy hat négyzetméternyi falat befestettek a szobafestők
3. egy felnőtt fiú a park medencéje melletti padon óvatosan levágta édesapja körmeit, aztán megcsókolta a kezét
4. két béka nagyon lassan kb. nyolc centiméterre megközelítette egymást, aztán újra eltávolodtak, s látszólag közömbösen méláztak a víz felett
5.
6.
7....

Koranyár volt. A hirtelen jött melegtől fáradtan ültem a medence melletti padon. 
Kifárasztott a nagyothalló néni, a hajléktalan, megviselt külsejű idősebb nő, aki mintha csak félig lett volna jelen és az öregúr, akinek legfőbb gondja, hogy a szomszédja rácsatlakozott a vízórájára. 
Az istentisztelet, bármennyire igyekeztem, mintha csak a saját monológom lett volna, nem értem el hozzájuk. Becsukódtak, nem tudtam megérinteni őket. A végére csak kapálózás volt részemről az egész. Elköszöntünk, kimentem a csöndes parkba a vízcsobogás és madárcsicsergés közé, lerogytam a padra és legalább néhány perc teljes csöndért imádkoztam. ÉS Uram, ha lehet, akkor embert se akarok látni. Legalább egy kis ideig.. Kérlek. Köszönöm.
Az ima nem hallgattatott meg. Először is egy Suzuki száguldott felfelé az úton nagy robajjal. Fék, kerékcsikorgás, már fordult is meg és lefelé  jött, ugyanolyan tempóban, teljes gázzal.
Aztán látogatók telepedtek le a velem szemben levő padra, süteményes papír zörgött, kólásüveg szusszant, miközben derűsen diskuráltak egymással. A békákra koncentráltam a kis tavacska kellős közepén. Az egyikük nagyon lassan közeledett a másik felé. Próbáltam kitalálni, hogy udvarlási jelenet szemtanúja vagyok-e és ha igen, akkor melyikük a nő, de nem nagyon tudtam odafigyelni a szemközti padról hallatszó beszélgetés miatt. 
Egy fiatal lány és egy fiú - ők voltak a látogatók, a diskurzusból pedig közben kiderült, hogy a bő pizsamában köztük üldögélő úr valamelyikük apja. Panaszkodott, hogy mennyit fogyott. Felállt, lötyögtette a pizsamanadrágját. Ááá, nem vészes, mondták azok ketten, jól is jön még neked a fogyás, Papa.
Bosszúsan próbáltam tovább tanulmányozni a békákat, de már nem tudtam odafigyelni.
Egyszer csak a fiú elővett a zsebéből egy kisollót, megfogta az apja kezét és elkezdte vágni a körmeit. Közben elfogulatlanul beszélgettek tovább. Ahogy végzett az egyik kéz körmivel, a szájához emelte apja kézfejét és megcsókolta, olyan természetesen, mintha csak a mozdulatsor része lenne a csók. A másik kézen folytatta a körömvágást, miközben folyamatosan valami közömbös témáról beszélgettek. Ahogy készen lett, az apa felállta  padról és bement a bokrok mögé. A WC elérhető közelségben volt, a park meg olyan gondozott, hogy senki sem jár a bokrok mögé pisilni, még a B épület földszintjén fekvő hajléktalanok is jól tudják ezt. Mikor az idős úr előjött a lombok takarásából, nem is a pizsamáját igazgatta, hanem zsebkendőt szorongatott a kezében, a szeme pedig kicsit vörös volt. Leült a fiatalok közé, váltottak még pár mondatot, aztán fölszedelőzködtek és elmentek.
Hirtelen fölfénylett a park, minden mozdulat és tárgy, levélke, kavics, béka és Suzuki, könnycsepp és kisolló egyetlen képbe állt össze, s míg simogatott a nyár eleji szél a padon, én magam is a kép egy kis részének éreztem magam.
Így született a fenti facebook-bejegyzés, néhány fotó kíséretében.