Imígyen szóla

- nem Zarathustra, hanem sok évvel ezelőtti önmagam, a Hang című, azóta tisztességben elhunyt ifjúsági folyóirat egyik számának beköszöntő cikkeként. Annyira rég, hogy a számítógépen nyoma sem volt, csak egy gépelt változatot találtam az íróasztalom egyik elfelejtett mappájában. A biztatás, egy másik világból érkezett palack-üzenet, most átjött és elérkezett a feladójához, akinek tán sose volt ennyire szüksége ilyesmire, mint épp most. Egyszóval célba talált. E kávéházi szegleten.


 ...Az a perc, amikor állsz a stégen, szemedbe káprázik a vízen tükröződő napfény, hallod a fürdőzők nevetését, jóízűt nyújtózol, előrelendíted a karod - és elrugaszkodsz a talajtól. Ha most megállna az idő!

Ott vagy a föld, az ég és a víz között, már elindultál, de még nem érkeztél meg, úton vagy. A szíved hevesen dobog, előre érzed a víz keménységét, hidegségét, aztán a feloldódást, az elernyedést, a hirtelen beálló csöndet s ahogy a tüdődben levő levegő végre a felszínre emel.
Milyen jó is ez, milyen nagyszerű feloldása ennek a feszültségnek, ami azért még itt kalimpál benned.

De a föld már messze van, hiszen ugrasz éppen,már nincs visszaút, ezt már be kell fejezni. A pillanat töredékrésze alatt ijedtség fog el, mit szépítsük, félsz most egy kicsit, olyan hatalmas a víz, s olyan kicsi vagy mindehhez te. Mégis kell ez a félelem, kell, hogy legyőzhesd, kell az a csodálatos nyugalom, ami majd fölváltja, kell a diadalmas, vidám felbukkanás a vízből.
Ezért most a levegőben vagy, félelem, bátorság, kétségek és bizonyosság között.

Persze, a parton sétálgatva és a fürdőzőket figyelve is nagyszerűen lehet szórakozni. Minden feszültség nélkül nézni a vizet és örülni a fénynek. Ez is szép.

De Ő ezt mondja: gyere, ugorj be! Gyere, vállald a rizikót, láss neki, fogj bele, ugorj!
Talán félni fogsz az elején, talán kicsit bizonytalan leszel. És lesz egy pillanat, amikor már nem tudsz megfordulni, bár lehet, hogy szeretnél és a szívedet összeszorítja a félelem.
De győzni csak így tudsz, ha nem a partról nézed az életet.
Ne bámészkodj hát, ne kibicelj, ne mentegetőzz, ne szövegelj, ez most a te ugrásod ideje.
Gyere, mert várlak!
Ez az a perc, amikor ég és föld között előrenyújtott karral zuhansz az Ő karjai közé.

Áldott a vízbeugrás pillanata.