Felhúztam a gumis zacskót a cipőmre és bementem a kórterembe.
Kicsi kórház, kicsi intenzív. Ebben a szobában is csak három ágy állt. Normális esetben a kórterembe érve hangosan mondom a nevét annak, akihez jöttem, de itt nem biztos, hogy célhoz értem volna vele: minden jelenlevő a következő lélegzetvétellel volt elfoglalva. A nővér a középső ágyhoz küldött, ahol nyitott szemmel feküdt E. bácsi.
Hogy lehet beszélgetést kezdeni olyasvalakivel, akit most látsz először, amikor épp haldoklik, és beszélni már nem tud...? Jó kis szituációs játék lehetne egy kórházi önkéntes-képzésen például. De ez most nem volt játék.
Miután visszajelezte, hogy ért és hall rendesen, röviden elmondtam, hogy ki vagyok és hogy kerültem ide. Egészen különleges, amikor a megismerkedés többé-kevésbé hosszadalmas folyamata nélkül egyszer csak nagyon intim közelségbe kerülsz valakivel. Mert ez történik a haldoklók mellett. Azt hiszem, a hospiceban tevékenykedők nagy részének épp ez a vonzó, ez a hirtelen bekövetkező nagyon közeli kapcsolódás. Alapvetően introvertált, szorongó ember vagyok, nekem éppen nehéz volt hozzászoknom az ilyesmihez. Igaz, amikor bekövetkezik ez az állapot, akkor már elfelejtek minden szorongást, magába szív a pillanat.
Talán ilyen lehet az életbe lépés, a születés is, ilyen elemi erejű, mindent elsöprő, hogy még tanúként is érzed a szelét...
Amíg E. bácsi küzdött a levegőért a maszk alatt, időnként csodálkozóan hatalmasra kerekedett a szeme, mintha valami számomra láthatatlant látna, majd egyetlen mondatot formált nagyon halkan, de azért érthetően: "szép vagy..." - és rám mutatott. Fogtam a kezét, a tekintetünk egymásba kapcsolódott. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy talán elsődleges jelentésén túlit értett a "szép" szón, amit nem is rajtam, hanem inkább körülöttem látott.
És ez a másik. Mindig érezhető valamiféle Jelenlét ezekben a helyzetekben. Nehéz megfogalmazni. Néha annyira tömény a levegő. Súlyos, telített. Világok találkoznak egymással egy kis helyiségben. Dimenziókapu.
Még aludtam, amikor jött az üzenet, hogy E. bácsi meghalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése